Foursquare for Android - Frissítve!
A Foursquare for Android frissítése már elérhető mindenki számára az Android Marketben! A frissítési lista az új felület óta megnövekedett, így az Android júzerek sem maradnak ki semmi jóból. A frissítések a következők:Listázás.Teendő lista, hogy melyik helyeket…
Újabb rekordot döntött az Angry Birds
A Rovio amellett, hogy már két éve vezeti a letöltések listáját, most már a 350 millió Angry Birds letöltésen is túl van a nagy sikerű játékfejlesztő cég. A cég igazgatója, Andrew Stalbow kijelentette, hogy a 2009 óta letölthető játék a hetekben érte el a 350 milliós…
Real Madrid - Barcelona - Spanyol Szuperkupa
Az FC Barcelona és a CF Real Madrid ma játssza a mai Spanyol Szuperkupa döntő elsőmérkőzését. A két csapat a tavalyi idényben 16 napon belül négyszer is egy pályára léptek melyből végül a Barcelona juttott ki győztesen. A Bajnokok Ligája tavalyi győztese most idegenben…
Captain America - A Film Nem Csak Mozivászonon!
Nem olyan ritka, hogy a filmkészítő studiók Androidos appot készítenek filmüknek, hogy beharangozzák azt és minnél több nézőt csalogassanak a filmhez. Ezzel a Marvel Entertainment sem volt másképp és a már szinte mindenhol beharangozott Amerika Kapitány filmjéhez készített egy…
BS Player For Android - Megérkezett az Android Világába
Hát eljött ez a nap is. Végre megérkezett a nagy sikerű BS Player Androidra. 5 napja érkezett meg a sikeres lejátszó program a Marketre. Az App mindenféle formátummal megbirkózik pl.: DivX3-4-5, XviD és nagy felbontású videókkal is. Az alkalmazást mindenki egyszerűen…
Fruit Ninja Free - Megérkezett!
Mindenki ismeri a Halfbrick népszerű Fruit Ninja játékát. Igen, amiben elkell vágni a gyümölcsöket. :) Nos, a Halfbrick tervezői most megalkották ennek a játéknak az ingyenes verzióját, mely mostantól elérhető az Android Marketen. Hogy miért jó ez a Halfbricknek? Sok olyan…
DeskSMS - az SMS küldés új korszaka!
Nyilván sok olyan ember van, akinek sok értesítése van és egyszerűen megnézésük nélkül törli azokat és utána fogalmuk sincs, hogy kaptak üzenetet, akár fontos információról. Azoknak most megérkezett a DeskSMS mellyel a Google Talk segítségével küldhetünk SMS-t. Sok ilyen…
Gázóra Bejelentés. Egyszerűen.
A Gdf Suez nemrég tette ki az alkalmazását az Android Marketre. A többi szolgáltató még nem rendelkezik ilyesféle alkalmazással, de tudomásunk szerint már fejlesztés alatt áll. Az alkalmazás az egyszerű kezelő felület miatt nagyon egyszerűen kezelhető. A fejlesztők inkább a…
Az új Android Market!
Már kissé ideje volt, hogy új Android Market UI legyen. A Google hivatalos mobil blogjában Kedden jelent meg a hír, hogy az elkövetkezendő napokban-hetekben új Android Marketünk lesz, természetesen új funkciókkal, mint például: könyveket és filmeket lehet kölcsönözni. ( Egyelőre…
EA Scrabble - Megjelent!
A népszerű táblajáték végre megérkezett Android platformra is. Az EA már nagyon rég óta nem dobott semmit se az Androidos piacára, de tegnap késő este megtörtek és feldobták az EA Scrabble játékot."Játsz ingyen az Amerikai Legjobb Szó Összerakós…
Utolsó kommentek