Samsung Galaxy Tab 10.1v - Betiltva!

 A Német területi bíróság tegnap jelentette ki, hogy ameddig az Apple-Samsung pernek nincs vége, addig Európában nem forgalmazhatják a Samsung 10 colos Tablet PC-jét. De vajon az Apple ezt direkt csinálja?! 

 

A Düsseldorfi Területi Bíróság előzetes döntése alapján az Apple–Samsung dizájnlopási- és szabadalomsértési perek lezárásáig az Európai Unió területén – Hollandia kivételével – sehol sem kerülhet forgalomba a Samsung Galaxy Tab 10.1, valamint a kapcsolódó reklámhadjáratot is fel kell függeszteni. A táblagépek valószínűleg már az éjszaka során lekerültek a viszonteladók és a szolgáltatók polcairól, hiszen a jogsértő magatartás esetenként 250 000 eurós, azaz több mint 69 millió forintos bírságot von maga után. A The Telegraph értesülései szerint a dél-koreai gyártó fellebbezhet a döntés ellen, de bírósági meghallgatásra csak egy hónap múlva kerülhet sor,addig azonban a korlátozó intézkedéseknek eleget kell tennie.

A döntés a Samsung számára különösen fájdalmas lehet, hiszen Ausztrália után Európa gazdagabb régióit sem tudja megcélozni prémium internettáblájával, mely utóbbi a legnagyobb felvevőpiac átmeneti elvesztését jelenti. A két óriás csatározása áprilisban kezdődött, amikor az Apple dizájnlopási- és szabadalomsértési keresetet nyújtott be a Samsung ellen, mivel annak készülékei és reklámanyagai túlságosan is hasonlítanak az Apple megoldásaira. Az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága korábban mindkét fél importkorlátozás iránti kérelmét elutasította, vagyis az Egyesült Államokban továbbra is forgalomban maradhatnak a dél-koreai táblagépek.

A jogi csatározások ellenére az Apple idén körülbelül 7,8 milliárd dollárt, azaz 1,48 billió forintot költ Samsung komponensekre, ám pletykák szerint az amerikai óriás új mobilprocesszorát már a TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) készíti majd, valamint kijelző és memória téren is új beszállítók kiválasztására lehet számítani.

 

Címkék: google apple samsung tab android augusztus 2011 galaxy 10.1v A cikk megjelenését támogatta a RichPOI.com kereső óriás és hírportál.

2011.08.10. 13:11 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bestandroid.blog.hu/api/trackback/id/tr293142849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lájkoltál már Minket?

Látogatók

Friss topikok

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása